2013. február 02. 11:46 - Suricata

Hajdúszoboszló.

Csak most írok erről, mert csak most tudok írni erről. Hajdúszoboszlótól nagyon sokat vártam, a lelki dolgok terén, és vehetjük úgy, hogy félig-meddig meg is kaptam...

Sajnos a hétvége rövid volt, ugyebár jó társaságban gyorsan telik...de! Volt egy beszélgetésünk, amiben tulajdonképpen már ismertem a történet nagy részét, de ebből kifolyólag pár dologgal okosabb lettem. Pont amiatt, ami Vele történt, amiatt menekül a konfliktus elől, és pont amiatt érzi azt, hogy ha valamiben, akár pici dologban is, nem felel meg a másiknak, akkor vége mindennek. Valahogy nekem az jött le azokból amit mondott, hogy ha valaki meglátja a "tökéletlenségeit", ami pusztán ember mivoltából fakad, akkor azt gondolja, hogy a másiknak már nem elég jó, vagy csak az ő önbizalmának csorbulását érzi ebből? Fogalmam sincs őszintén, de nagyon ijesztő dolgokat mondott. Nem harcol azért, ami van, ha van, oké, ha volt, de "elromlott", nem baj, majd jön másik. 

"Kicsim, ha összeveszünk, és vége, akkor nem Te vagy az igazi. Van még más lány rajtad kívül." - ez a mondat volt a legsokkolóbb az egészből, ami miatt teljesen padlóra kerültem, és elkezdtem félni. Építhetek Vele így közös jövőt? Kell-e félnem attól, hogy egyszer beüt a ménkő és itt hagy a francba? Kell-e aggódnom amiatt, hogy nem leszek elég fontos neki, hogy küzdjön? Erre talán még Ő sem tud választ adni, vagy tudna, de az nekem fájna..tudni akarom? Vagy azt akarom, hogy az idő döntse el? Tele vagyok kétségekkel.

Egy dolgot azonban biztosan tudok. Én szeretem Őt, és hajlandó vagyok leadni a hülyeségeimből azért, hogy egymás mellett maradhassunk, sőt, én már nagyon sokat fejlődtem mellette, úgy érzem. De nem eleget. Belátom a hibáimat, azt is belátom, hogy ezen felül is vannak hibáim, amiket nem látok be. Csak annyit szeretnék, hogy szeressen annyira, hogy belássa, hogy nem kell elmenekülni az elől az ember elől, aki esetleg látja a gyengeségeit. Hogy az az ember lehessek, akinek engedi látni a hibáit, és elfogadja, hogy én így is tudom Őt szeretni. Nagyon remélem, hogy tudja, hogy mennyit jelent nekem...

Óó, én naiv. Hogyan is tudhatná mindezt...?!! :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://littlelion.blog.hu/api/trackback/id/tr1005058320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása