Ha megmondom neki mi a bajom, mindenki jobban jár. Én nem fogok hisztizni, ő annak tart, nem érti mi bajom, de legalább jó kedvem van. Komolyan elgondolkoztam ma: miért nem értik a férfiak a bajom? Tényleg ennyire mondvacsinált és érthetetlen, és én vagyok a hülye? Vagy csak Ők nem értik? Ennyire máshogy működnek? 

Igen.

Tegnap a kezembe akadt Csernus bácsi másik bibliája, a Férfi, és mit ad az ég, pont ott nyílik, ahol aktuális. Esküszöm Newton játszik velem, vagy az Ég, vagy ki a retek van odafenn, nem is érdekel, de figyel...ez tuti. Szóval kinyitottam és elolvastam a részt. Attól lesz valaki kapcsolatfüggő, ha gyerekkorában nem kapja meg sosem azt a biztonságot, azt a hátteret, ami megadná neki a biztonság érzését. Így kényszeresen kötődik valakihez, akárkihez, akit a "sajátjának" tudhat. A tudat, hogy van valaki, aki hozzád tartozik, enyhíti az egyedüllét kínját. Nem oldja meg a problémát, de még jobban elnyomja. Sajnálom, mert azt érzem emellett, hogy fél. Fél attól, hogy valakihez túl közel kerül és sebezhető lesz. Fél, hogy a függőségében, túl függő lesz, fél, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás. Bizalmatlan. Nem mer bízni, mert nem tudja, mit kaphat a másiktól. Vagyis azt hiszi tudja. Azt hiszi, hogy a másik átvágja és eldobja. Nem mer hinni. Nem bízik, mert fél. Ha túl közel kerülne, inkább eltaszít és maga akarja az irányítást. Nem hagyja magát szeretni. Érdemes szenvednem így Vele? Azt érzem érdemes...csak nem  tudom mit kapok tőle vissza. Én is félek. Félek Tőle.