2014. november 03. 16:38 - Suricata

What is going on?

Well, hát ez egy nagyon jó kérdés. 

Én is szeretném tudni. Volt már úgy, hogy azt érezted, hogy minden tökre rendben van? Hogy keresed a buktatót, de mintha nem is lenne? Oké, nem akarok filozófiai magasságokba repülni, mert egyrészt korai lenne, másrészt nem ismerjük még egymást. De azért hagy kérdezzem meg: hogy lehet az, hogy ÉN, aki eddig mindig mindenben fejestől bele....ÉN szeretnék szépen lassan, minden pillanatot kiélvezve belemászni ebbe? De úgy megadni a módját....nem fejjel előre a falnak, ahogy szoktam. 

Otthon szeretnék túl lenni mihamarabb az egészen. C nagyon jó gyerek és biztosan nagyon boldog lennék vele egy életen át, ha csak az egyik oldalt nézzük. És abban is 110%ig biztos vagyok, hogy nagyon boldogtalan lennék vele egy életen át, ha a másik oldalt is nézzük. Vannak amik hiányoznak, és ezek olyanok, hogyha megszakad sem tudja ezt a hiányosságot bepótolni. Egyszerűen mások az igényeink és tudom, hogyha kifordul magából nekem akkor sem lesz elég...sajnálom. Tényleg...úgy őszintén. Sajnálom, hogy ennyire meg kell bántanom, mert mint ember tényleg szeretnivaló.....

Az első jel az volt, amikor először megfordult a fejemben a szakítás...,aztán ez a jel elkezdett kiabálni, mikor két óra angolul folytatott beszélgetéstől heteket fantáziáltam valakiről. Pedig csak figyelt rám, csak érdekelte amit mondok....vajon mennyire van kiéhezve a lelkem a törődésre? Aztán úgy október közepe után, valamivel jöttek azok az érzések, hogy nem akarok hazamenni. Bárhol jobb, mint otthon, mert otthon nem akarok semmilyen szinten konfrontálódni vele, mert ha igen mégis és azt gondolom, hogy ez csak egy hülye kósza gondolat, akkor pikkpakk képes lerombolni ezt az érzést..ugye nem kell magyaráznom semmit ha azt mondom, hogy voltak olyan helyzetek, hogy bőgtem miközben ő aludt? Hogy voltak olyanok, hogy csak ültem és néztem magam elé az együttlét után, hogy hol van az amit mindig szerettem ilyenkor? Az érzés, az a plusz? Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy semmiben sem hallgat rám, még abban sem, hogy másfél óra buszozás helyett 20 perc vonattal a Déli? Igen, ilyen apróságokkal lett tele a fejem. Erre jött rá a régi-régi be nem vallatlan gondolat, amit régóta tudok, hogy ő nem az én Igazim....miért is vagyok egy olyan kapcsolatban, ahol van, hogy másfél perc beszélgetés után amúgy falhoz vágom a telefont? Ahol megbeszéljük, hogy együtt vacsorázunk, de hazafelé útba esett a kocsma? Miért is kellene nekem ezeket elnéznem és ezekkel megküzdenem, további éveken át? A jel pedig már üvöltéssé formálódott, amikor olyan csókot kaptam valakitől, hogy a fülem kettéállt és emiatt még csak szarul sem éreztem magam őelőtte....

Tisztában vagyok vele, hogy minden kapcsolatban előfordulnak ugyanazok a problémák, csak az a nem mindegy, hogy találunk-e rá megoldást közösen vagy a megoldás abból áll, hogy megvárjuk ameddig a másik elfelejti és/vagy átlép rajta? Így hogy tervezzek egy életet, egy közös jövőt, egy gyereket hogy vállaljak be? Miért hibáztat mindenki engem, amikor én csak rájöttem, hogy nem ő az az ember akivel le akarom élni az életem? Egyszerűen csak azt látom, hogy olyannyira vagyunk mások, hogy sosem lehetünk egymásnak elegek....

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://littlelion.blog.hu/api/trackback/id/tr816863929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása