2013. április 12. 20:48 - Suricata

"If you have patience, you are able to stay calm and not get annoyed, for example when something takes a long time or when someone is not doing what you want them to do..."

Túl sok mindent nem tudsz még, túl sok mindent nem tudok még. Nem tudom, mikor döntök helyesen és mikor nem. Szeretnéd-e tudni vagy, nem de vannak dolgok, amik így vannak. Tavaly júniusban, amikor végérvényesen vége lett a dolgoknak, a saját magamról alkotott kép összetört. Összetört, mert túl sokat tettem bele, túl sokat láttam bele, túlságosan hittem benne és vége lett. Ami nem baj, mert sokat tanultam belőle és már nem éreztem benne jól magam. A baj, hogy ezt mélyen valahol tudat alatt a saját magam kudarcának éreztem, és érzem még mindig. Nem akarok ugyanabba a hibába esni még egyszer. Azt gondolom, hogy az összes hisztim erre vezethető vissza. Nincs normális szinten az önbizalmam, nehezen hiszem el, hogy valaki azért szeretne, aki vagyok.. nem pedig azért mert éppen nincs más. Anno azt hittem hogy szeretnek engem úgy, mint én szerettem, de ez sohasem volt így. Eléggé fájdalmas volt a felismerés, hogy neki a nagy kényelemben nem volt jobb, én voltam az aki, volt, jó volt, ha nem, úgyis jó. Nem akarok még egyszer ebben a cipőben járni, nem akarok még egyszer ugyanerre a felismerésre jutni.

Titkon, tudat alatt vagy tudatosan, folyamatosan szükségem van arra, hogy megerősítsenek, hogy ez nincs így. Hogy megerősíts abban, hogy így vagyok neked ELÉG, ahogy vagyok, aki vagyok, és nem azért, mert nincs más, vagy... Szükségem van arra, hogy szeressenek, mert egyedül nem volt elég időm megküzdeni ezekkel a dolgokkal, és újra felépíteni magamban azt, hogy magamért szerethető vagyok. Rettenetesen félek attól, hogy pótlék legyek, folyamatosan keresem a visszaigazolásokat, amik az ellenkezőjét erősítik meg bennem. Alapvetően féltékeny típus vagyok, de ezt teljesen normális keretek között tudom tartani, egészen addig, ameddig...ameddig nem érzem azt, hogy hiába vagyok ott, nem foglalkozol velem, hiába csinálok bármit, te másfelé kacsingatsz. Persze, lehet hogy hiszti, akárminek lehet nevezni, de alapvetően ilyenkor a pozitív visszacsatolás tűnik el, és anélkül összeomlok. Csak úgy, egyik pillanatról a másikra. Előjelei számomra sem mindig világosak, hogy mikor robbanok, de ha eljön a pont, akkor kész, végem van és jön a hiszti. Egész egyszerű a dolog, így működnek a kisgyerekek is. Több figyelmet akarnak, valahogy kiharcolják maguknak.

Őszintén sajnálom, hogy nem sikerült teljesen összeszedetten elkezdeni veled ezt az egészet, lehet, hogy sok minden máshogy lenne, mert máshogy reagálnék sok dologra. De azt érzem, hogy te is nehezen nyílsz meg nekem, és így én is nehezebben nyílok meg neked. Vicces, hogy én, akinek annyira nyitott a személyisége, hogy hamar barátkozik és túl sokat ad magából, túl hamar, túlságosan hamar engedem be az embereket, én, nem engedlek be téged, csak nagyon nehezen....

Sajnálom, amikor ok nélkül vagyok bunkó, de sokszor bántasz akár tudatosan, akár nem, de bántasz és ilyenkor beindulnak az évek alatt felszedett védekezési mechanizmusaim....erre pedig az indokolatlan bunkóságaim vezethetők vissza. Egyet kell rólam megjegyezned: sosem teszek semmit, ok nélkül.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://littlelion.blog.hu/api/trackback/id/tr685218078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.