2012. október 11. 12:09 - Suricata

Még mindig oroszlánkodás...

Utálom magam a retekül büszke és gusztustalanul makacs oroszlán természetem miatt. Igazából saját magamból ábrándulok ki ilyenkor. A szitu a következő:

Valamin, felhúzom magam, mert nem úgy történik, ahogy én akarom. Jobb esetben megbeszéljük és keresünk rá egy megoldást. Persze az én problémám ekkor kezdődik. Ezek után, ha a megbeszélt dolgokhoz nem tartjuk magunkat, akkor az a baj, de ha minden úgy lesz, ahogy megbeszéltük, akkor az a baj. Pedig pont ez a lényeg, hogy minden úgy legyen, ahogy én kitaláltam. Szeretem, ha minden úgy működik. Paradoxon? Talán. De szerintem nem. Mégpedig azért nem, mert sokkal, de sokkal másabb, ha nem azért történik minden úgy, mert te akarod és ezt a többiek orrára kötöd, hanem azért mert te úgy akarod, és a háttérből úgy irányítod a szálakat....na, az már nekem is kedvemre való...

Sokat kell még tanulnom arról, hogyan irányítsam a belém zárt szörnyeteget.

A mostani szituban igazából furcsán érzem magam. Nagyon felhúztam magam az elmúlt két napban, többször is, ugyanazon. Mondhatjuk úgy is, hogy folyamatosan felhúzom magam, ha eszembe jut. Sok mindent mondhatnék, mindig eszembe jutnak újabb dolgok és érvek...meg összefüggések. De nem lehetek ilyen. Ismételten csak a tükörbe kell néznem, és észrevennem a tetoválást, mert másképp kibújik a szörnyetegem. Amúgy rengeteget gondolkoztam eleinte, hogy mi legyen a szöveg. Nem akartam sokat, csak egy szót, ami végig kíséri az életem, ami kapcsolódik hozzám, amihez kötődhetek, olyat akartam, ami megtanít valamire, amiről mindig azonnal eszembe jut, hogy mire kell emlékeztetnie...az elhatározás pedig akkor jött, amikor úgy éreztem, hogy lezárult egy korszak az életemben, és most új fejezet kezdődik. Valami belső késztetés jött valahonnan mélyről, hogy tennem kell valamit, mert sok minden megváltozott. Igazából nem tudom megfogalmazni és leírni azt az érzést, de ott volt bennem. Én, aki sosem akart ilyet, tudtam, hogy kell egy. Tudtam, hogy milyen jelentést szeretnék neki adni ezzel, de a konkrét dolognak még érnie kellett, mire a végső ötlet megszületett. Amikor belém nyilallt a felismerés, hogy mi legyen ez, akkor azonnal tudtam, hogy ez AZ.

tattoo.jpg

Kicsit elkanyarodtam a témától, de sebaj. Szóval tegnap néhány gondolatot papírra vetettem a hisztimmel kapcsolatban, amiket reggel elolvasva, nagyon furcsának tűnt. Tudom, hogy ilyenkor rengeteget fortyogok magamban, és amikor odakerül a sor, hogy nagyerekiahóra, akkor ránézek, átölelem, és csak picit leszek morcos és hisztis és szemét és flegma és bunkó. Nem úgy, mint amikor egymagamban vagyok és csak osztanám, és osztanám...

A legnagyobb problémát abban látom, hogy még nem ismerjük eléggé egymást ahhoz, hogy tudjuk kezelni a másik irányába ezeket a szitukat. Nem tudom, hogy ilyenkor neki mire van szüksége, hogy jól esne-e neki, hogy ott vagyok, akár 10 percre is, de ott vagyok, vagy inkább hagyjam békén? Nem akarok a nyakába lógni éjjel-nappal, bár gond nélkül megtenném. Sajnos ha égek, akkor maximális fokozaton lángolok..nem működik nekem a takarék. Vagy csináljuk rendesen, vagy sehogy se inkább. Tudom magamról, hogyha akarok valamit, akkor teljes erőbedobással csinálom és mindent beleadok...ilyen téren nem létezik nálam középút...

Erre írtam nemrég, hogy nem merek beleadni apait, anyait. Mert nem érzem még a visszacsatolást annyira, hogy tudjam: érdemes. Ha nem keresem, gondolva, hogy én miért, ha ő sem, akkor mit kapok? Vártam, miért nem kerestél? De nekem ugyanannyi felvenni azt a rohadt telefont. Én azt is megértem, hogy meló és nem ér rá, és azt is, hogy 12 óra meló után hulla fáradt, de egy idő után nem tolerálom, hogy mindig van kifogás..igények? De mik azok?

Ha folyamatosan csak reménykedek, de azok meg el vannak cseszve, amikor teljesülhetne, amire vártam, akkor lassan vagy nem lesznek remények, vagy lesznek, de nem fognak érdekelni....arról is írtam nemrég, hogy nem szerettem volna semmibe sem beleugrani egy darabig. Élveztem, hogy azt csinálok, amit akarok, és nem kell senkihez sem alkalmazkodnom. Élveztem, hogy nem kell senki után rohangálni, nem kell másra is ráosztani az időmet, és hogy szabad vagyok, mint a madár. Nem felejtettem el az érzést, és úgy vagyok vele, hogy nem ragaszkodom egyelőre senkihez annyira,hogy most nekiálljak szenvedni valamivel, valamiért. Ha nem megy...

A gond ezzel csak, hogy annál már jóval többet jelent nekem, mint hogy ennyire egyszerűen meg is tegyem, amit most leírtam. Bár nyilván tudja, aki ismer, hogy amit egyszer a fejembe veszek....... 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://littlelion.blog.hu/api/trackback/id/tr985007605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.