Félek kijelenteni, de mégis remélek. 

Nagyon sok kérdés cikázik a fejemben, emiatt nem is tudok 100%-ban bízni. Próbálom felfogni úgy, hogy ameddig lesz, jó lesz....de ne legyen vége. Számomra annyira hihetetlen, hogy pont én vagyok a mese főhőse, hogy igazából el sem hiszem. Mert talán nem is vagyok főhős, csak mellékszereplő. 

Furcsa. Egy teljesen más világ, mint amit eddig megszoktam. Nem riadok vissza attól, hogy ehhez tartozzak, inkább attól riadok vissza, hogy beleadjam a szívemet, lelkemet.. Olyan törékenynek érzem magam, mert félek, hogy mire feleszmélek, már vége is. Mire elhinném, azon gondolkozhatok, hogy vajon megtörtént-e...

Igen, azt hiszem frusztrál kicsit, hogy önként és dalolva álltam be, n+1-dikként a sorba, de akartam. És akarom most is, csak félek, mert nem tudom jó ötlet-e. 

Tegnap este is..volt néhány elszólás, ami elgondolkoztatott. Igen, már most van valami, amit máshogy csinálnék, ha visszanézek, de ha visszamennék, pontosan ugyanígy történne minden. Fogalmam sincs, érthető-e, de nem is érdekel, csak áradnak a gondolataim, mert nem itt járok..hanem valahol, valakinél, aki nincs is olyan messze, de mégis messze érzem néha magamtól.... 

Most magamban 2 hónap a próbaidő, ami igazából 3. Kíváncsi leszek, ezek az érzések múlnak-e, vagy erősödnek, vagy jönnek helyette újak. Jó lenne, ha minden folytatódna, és happy end lenne a mese vége. Nincs kedvem még egy sz.rkupacot megmászni. Ha mégis így lesz, akkor meg veszek fel túrabakancsot. Maximum megint megrázom magam, és lemegyek egyet futni. Vagy kettőt.