2012. december 01. 23:35 - Suricata

Elég közel...

Kezd helyreállni a lelki békém. Úgy érzem, kezdünk egy irányba, a jó irányba haladni, mindketten. Most is, itt alszik mellettem, hallom a kis szuszogását, érzem az illatát. Ahh..varázslatos :) Ma, pl. teljesen magától jutott eszébe felhívni, pénteken meg félig így, félig úgy. Fejlődőképes, a kis kopasz hímneműm :) Imádom.. :)

Kezdek eljutni arra a pontra, hogy ésszerűen és értelmesen reagáljam le a szituációkat, amikbe kerülök, vele kapcsolatban. Már nem aggódom, ha eltűnik, egy-egy napra, elfogadtam, hogy ilyen és ezzel elfogadtam ezeket a szituációkat is. Eleinte nagyon nehéz volt, nem mondom, hogy nem, rengeteget kellett tanulnom és türelemre intenem magam, hogy megmaradjak mellette az első két hónapban. Észrevettem, hogy teljesen más az alapközérzetem is, ezáltal, hogy máshogy fogok fel mindent, velünk kapcsolatban, és azáltal, hogy megtanultam, hogy VAN életem mellette, és vele is. Érdekes, hogy a legelején három hónapot adtam magunknak, mint próbaidő, lássuk meg, hogy mi a helyzet. Úgy voltam vele, hogy három hónapnak elégnek kell lennie a mérlegeléshez, hogy megtudjam, hogy érdemes-e energiát belefektetnem a kapcsolatunkba. Remélem, hogy túl vagyunk a nehezén, és érdemes volt/lesz...

A tetoválásomat szerintem még áttervezem, de ha minden jól megy, december 21, vagy 22-én megyek... Mindenképpen (C-től függetlenül) érzem, hogy ez az, amit akarok magamra varratni, de ha megmaradunk egymás mellett sokáig, akkor főleg tudni fogom, hogy: Igen, megérte :)

Vannak viszont más jellegű dolgok, amikre, igaz, hogy várni kell, de van egy pont, amin túl már rosszabbat csinálok, ha totojázom. És most pontosan azt teszem. Nem írom le, miről van szó, igazából lényegtelen a blog szempontjából. Ez a valami olyan, amit tőlem nem mindenki kap meg, kell hozzá egy bizonyos szintű bizalom, de utána meg már gördülékenyebben megy majd minden. Nem minden téren vagyok megelégedve a kapcsolatunk szempontjából magammal, többek között ez a valami is közrejátszik ebben. Na, de rajta vagyok az ügyemen..

Vicces, ma poénból olvasgattam a pár horoszkópokat, és túl sok újat nem mondtak, de mókás volt olvasni. Tűz és víz. Csak ennyit mondok. Rám mondjuk félelmetesen igaz sok minden a horoszkópomból, rá is, de nem tudom még, hogy mi mennyire, nem ismerem ehhez eléggé. De remélem, hogy ami késik, az jön...

TPhoto_00002.jpg

Találós kérdés: kik vannak a képen? :) Nyilván azért egyértelmű.. :) <3

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://littlelion.blog.hu/api/trackback/id/tr384948156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.