Elmúlt a harag és az indulatok. Most már csak fáj, ahányszor erre gondolok... Már hiányzik. Ebbe belepusztulok, úgy érzem. Terelem a gondolataimat, de nem tudom semerre, mert mindenhol Ő van. Akarom Őt.

Nem tudom sokáig játszani, ezt a nem állunk egymással szóba, nem találkozunk, nem beszélünk hetekig. Megőrülök a hiányától, át akarom ölelni, érezni akarom. Simogatni reggelig. És halkan a fülébe súgni, hogy nem tudom merre tovább, nem bírom ezt a játszmázást. Miért csinálod ezt? Kellesz Nekem mindenestől, akármi történik, akarlak. Csak értenéd meg, hogy mi nyomja a lelkem, és mi fáj ennyire....

Lelkiismeret furdalásom is van Miattad. Megbántottalak? Bíznod kéne bennem, elhinned, hogy elfogadlak. Csak tudnám, miért gördítesz elém ennyi akadályt, ennyi mindent. Miért nem viselkedhetünk úgy, mint egy igazi pár? Még csak néhányszor éreztem azt, hogy igazi párok lennénk, mert csak néha viselkedsz úgy. Sokszor csak a tudatomban vagy, sokszor nem érezlek magam mellett. Pedig hiányzol, és kellenél. Sajnálom, hogy neked ez nem természetes, szívesen megmutatnám, ha akarnád. De nem tudom, hogy akarod-e.. nem tudom, hogy akarsz-e..

Akarsz-e eléggé, ehhez...