Az élet tényleg mindig visszaadja? 

Most már tudom milyen a másik oldalon állni. Ja, nem mert eddig a kényelem volt a fő szempont nem pedig én...tudni szeretném. Tudnom kell, hogy mit akar az élettől, tudnom kell, hogy mit akar tőlem. Ez a céltalan bolyongás oltári idegőrlő, lógni a semmibe, menni valami után úgy, hogy nem látom az utat. Nem én irányítok, nem látom előre a lépéseket....ez borzasztó teher..

Nekem könnyű. Nekem mindig könnyű volt, mert mindig tudtam mit akarok. Sosem álltam még úgy, hogy: rendben ezt elértem, akkor most hogyan tovább? A célok folyamatosan bontakoztak ki, mindig volt újabb ami után mehettem. Most is vannak. Sőt most több távolibb is kibontakozni látszik. Na most rajta viszont nem látom ezt. 

Fogalma sincs arról merre áll arccal a világban, fogalma sincs arról, hogy mit akar és azt milyen sorrendben, vagy egyáltalán akarja-e?? Mindent akar egyszerre, de közben semmit sem igazán. És nem beszélünk róla. Nem beszélünk erről, nem beszélünk magunkról, nem beszélünk a jövőnkről. Arról sem, hogy milyen lesz, arról sem hogy egyáltalán van-e. Arról sem, hogy egyáltalán milyet akar. 

Mondhatnám, hogy a kapcsolatunk eddig tökéletes volt. Nincs kattogás, nincs féltékenykedés, nincs kételkedés, aggódás. Van viszont boldogság, szerelem, odaadás, a másikért apró lemondások, tettek a másikért. Ezt viszont nagyon vékony jégnek érzem. Egy olyan talajnak, ami simán tönkre vághat mindent. Kurvára meg vagyok ijedve. És tanácstalan vagyok. Kérdezzek? Merjek? Vagy ne kérdezzek, csak felejtsem el. De beszélnünk attól még kéne róla.

Kéne arról, hogy milyen jövőt akar. Akar-e közös jövőt, mikor akarja? Vagy nem is szerepelek azokban a tervekben? Kéne arról, hogy BN-nel mi a helyzet. Akar-e még tőle valamit, vagy nem, írogat-e neki még vagy nem, egyáltalán mi a francnak írogatnak. Kéne arról, hogyha akkor este mással vagyok ott, akkor is hozzám jön-e oda? Mert többször megfordult már ez a fejemben és rohadtul kezd zavarni....

Majdnem másfél évet sikerült kibírnom úgy, hogy nem kattogtam. Hogy eleget tettem a kérésének és a neki tett ígéretemnek, hogy nem kattogok majd baromságokon. Viszont úgy érzem, hogy ilyen téren ő sem őszinte velem...sosem írtam még ezt le, sosem mondtam ezt még ki, de így érzem. Bajban érzem magunkat, vékony és veszélyes jégre kezdünk tévedni. Nem tudom hogy lesz ez, én egyet tudok. Most a helyzet az, hogy rohadtul félek hogy elveszíthetem...