Dupla kattintás, billentyűkombináció. Egy karakter, még egy és még egy. Kész. Megtehetném, de nem teszem. Akarom megtenni, de mégsem akarom. Legyőzni akarom. Mi van, ha? De mi van ha mégis? Nincs mi van ha. Gondolkozzál már ép ésszel te agyalágyult. Mégis mit keres melletted? Mi a szarért van melletted lassan másfél éve, miért kérte meg a kezed és mi a szarért akar hozzád hazamenni esténként, veled összebújni? Te idióta, te!!

Hogy a tetves fenébe küzdjek már meg ezzel? Hol a fenébe romlottam el és hogyan javítsam meg magamon a bizalom gombot? Persze, ésszel és akarattal...de hogy lehet leépíteni azt a szorgalmas kisördögöt, ami megállás nélkül mondja, és csak mondja? 

Ezt aztán tényleg nem beszélhetem meg vele...ezt nem. De akkor hogy? És ha megbeszélném, mit tudna mondani rá? Hogy megengedi? Hogy megmutatja? És? Mit érek vele? Akkor meg azon kattognék, hogy biztos csak én nem tudom. Lehetetlen helyzet. És mióta nyomaszt már ez. Te jó ég. És miért rontott el az a szemét? Miért hagytam magam? Csak egy apróság volt, de akkor minden összetört bennem. A feltétel nélküli bizalom, a feltételezett ártatlanság és a tudat, h a másik képes szeretni...

Visszajönni ez sosem fog. De így nem tudok élni. Ezzel nem akarok élni. Nem tudok így.