Megkérdeztem, hogy jegyzetelhetek-e. 

Azt válaszolta, hogy "igen, de nem lesz rá szükség. Úgyis csak azokat jegyzem meg amivel dolgom van".

Szóval így kezdődött közvetlen azután, hogy már néhány alkalmat végig beszélgettünk, illetve az előző alkalommal elmondtam hogy szerintem mik vannak a pacákba írva. Néha lopva rápillantottam, hogy vajon ki tudok-e olvasni valamit a tekintetéből vagy az arckifejezéséből a válaszaim alapján, hogy vajon most tudom-e meg hogy nagyobb baj van velem, mint gondoltam vagy komplett őrült vagyok. Persze nyilván ha 30 évig vártam erre, akkor már 1 hét ide vagy oda nem fog számítani.

Pontosan nem is emlékszem, hogy az első két tábla mire is ad interakciókat, de valami olyasmi hogy milyen vagyok egy idegen közegben, mit gondolok, hogy mit gondolnak rólam az emberek, milyennek mutatom magam. A második tábla azt hiszem a nőiességem megélésével kapcsolatban hoz elő gondolatokat a fejemben. Hát nesze nekem, most kiderültek a válaszok.

Álarcok és ölelkező, tapsoló mosómacik, vörös haj, állatok, madarak és farkasok. Mind mind csupa mese és állat alak, ami a gyermeki lelkemre utal….na meg arra, hogy nem sikerült a maga idejében elsajátítani azt a női példát, amitől olyan ízig vérig nő lehetek. Na, hát erről tudtam eddig is. Nyilván ennyire nem volt az arcomba vágva, de éreztem hogy nem az igazi, szeretek fiúsan öltözni, imádom a fiús dolgokat és határozottan kiállok amellett a vonal mellett, hogy én minden vagyok csak nőies, gyengéd, segítséget elfogadó, törékeny nő nem.

A tábláknak pont az a lényege, hogy pár gondolatébresztőt mond a te válaszaid alapján a pszichológus, majd azt az interakciót ami ennek hatására a te agyadban születik azt már te mondod ki és látod meg az összefüggéseseket. Amikor elkezdtem beszélni erről akkor annyit igazított útba, hogy „nézzük meg a feletted lévő női mintákat”, majd….BAMM.

Hogy erre még így sosem gondoltam….nézzük már meg, hiszen itt van az orrom előtt, nézzem már meg, nézzek már rá, fogjam már fel, értsem már meg, hogy persze hogy ilyen vagyok, hiszen generációk óta EZT LÁTOM. Hogy a nő erős, hogy egyedül viszi a hátán az egész családot, hogy mindent megold EGYEDÜL, hogy ő a gyakorlati vezetője a családnak és bármi történjék, az ő hátán lehet vágni a fát, mert mindent kibír és mindent megcsinál. Igazi harcos amazon. Nem nőies, nem légies, nem könnyed és főleg nem igazi nagybetűs nő.

Az egyik nagymamám a téglagyárban dolgozta le az életét, millió férfi között, igazi férfi volt ő maga is. Válása után egyedül menedzselte az életét, nem volt egyszerű élet, főleg nem boldog. Ezen felül büszke vagyok rá, hogy véget vetett bántalmazó házasságának.

A másik nagymama vitte az egész pereputtyot (5+ gyerek) a hátán, három műszak, otthon a férfit körbeugráló, a virgonc kölyköket úgy felnevelő nő volt, hogy nem ölte meg egyiket sem (haha!). Karácsonykor egyedül fát díszítő, közben bejglit sütő és ajándékokat becsomagoló robot volt, miközben a papa az égvilágon nem csinált semmit csak a 8 órás munkát letéve várta hogy elé kerüljön az étel. Ezt a mamát is becsülöm, hogy végig tolta így az életét. Nem semmi harcos volt mindkettő.

Édesanyám egy fokkal már jobban nő, bár itthon is ő viszi a nadrágot, na nem azért mert apukám nem elég férfi, hanem mert anyukám jobban elnyomó és a határozott (nem feltétlenül jó) elvárásait megélni próbáló asszony. Hosszú évek kemény munkája látszik meg az összképen, rájöttem hogy anyukám akkor szeret amikor megfelelek a fejében rólam élő képnek, annak az elvárás halmaznak aminek semmi köze nincsen hozzám, de azért minden lehetséges alkalommal megpróbál ennek megfeleltetni. Azt hiszem apukám viszont képes feltétel nélkül szeretni. Csak azért aki vagyok. És ez nagyon jó érzés.

Az én gyermeki naív énem az, aki nem engedi hogy a felé indokolatlanul érkező elvárások maguk alá temethessék és ennek köszönhető kíváncsisága és ereje segítségével a saját elvárások nélküli és feltétel nélküli szereteten alapuló életét élhesse…