"Közel sem vagyok tökéletes! Mosolyt, de könnyeket is csaltam már az emberek arcára. Olykor csalódást okozok, máskor én csalódok. Néha meggondolatlanul bízok, vagy magyarázat nélkül bezárkózok. Várok, mikor már nem kellene, és kapkodok mikor még várnom kellene. Egyszerre szeretek és gyűlölök okkal és ok nélkül. Hibáztam, és hibázok, valószínűleg még rengetegszer fogok is... Mégis így vagyok ÖNMAGAM!!"

Úgy érzem átkeltem a háborgó tengeren, és végre megpihenek egy csendes szigeten. Vele.

Ma pontosan megbizonyosodtam arról még jobban, amit eddig is tudtam. Karácsonyi ajándék magamnak magamtól a tetoválásom lesz.

Már nem tudok úgy állni hozzá, hogy élvezem, ameddig lehet. Leomlott a fal. Pedig lehet nem kellett volna. De engedtem, hogy leomoljon, engedtem az érzésnek, hogy átjárjon. Hiba volt. Félek, hogy így vége lesz, mielőtt elkezdődött volna. Félek, hogy nem vagyok elég, hogy szeressem. Félek, hogy megint összetörik az, ami még éppen hogy csak összeforrt. Félek, hogy megint csalódom, hogy nem kellett volna hinnem a szavaknak. Félek...többet akarok belőle. Hiányzik...és sz.

Egy leszarom tabletta + mintha semmi sem történt volna, ugyanis rájöttem, hogy nem csak neki kell nyitnia, hanem nekem is. Ha mindig azt látja, hogy szar a kedvem vagy valami bajom van vele, nyilván nem lesz kedve velem sem beszélgetni, sem együtt lenni. Ennek ellenére én nem fogom keresni, bár nagyon szeretném, de nem. Kicsit várok, hagy forrjon ki a dolog ÉS ami nagyon fontos, megpróbálok laza lenni és nem ezen görcsölni. Talán neki is csak idő kell. Azért mondjuk valószínűleg van párhuzam abban, hogy az érzelmi bioritmus görbém erőteljesen negatív meredekségű és lokális maximumát éli a negatív irányban.....

Türelem, szép napokat terem.

Túl nagy lánggal égek, már az elején. Nem lenne szabad ennyire lelkemre vennem.

És bőgök. És utálom magam. És bele akarok látni a fejébe. És a sajátomba is..! És utálom magam. 

Mi a szar van velem?? 

És nem vagyok hisztis!! 

Kinek mi a komoly, kinek hogy? Válaszokat akarok. Nem tudok várni. 

Be akarom zárni, de szabadon akarom hagyni.

Nem tehetem. Ebbe bele fogok kattanni.

Saját magamban kell helyretenni a dolgokat. Bőven lenne mit. A mély sebek sosem gyógyulnak be. Sosem fogom elfelejteni, hogy hányszor vágta át a fejem, és hányszor hazudott a képembe. Ezek a sérelmek sosem múlnak el. És ha egyszer azzal kapcsolatban igazam lesz, akkor még jobban fájni fog. Nem az, hogy nem vagyunk együtt. Hanem, hogy hülyének nézett, miközben én első sorból néztem végig mindent és én voltam a hülye hisztis, pedig igazam volt! És lépnem kellett volna már az elején...nem frusztrálódnom évekig egy hülye pi...a miatt. Később még egy miatt. Mert őszintén nem érte meg.

K u r w á r a  n e m.

I'm so confused.

Nem tudom elképzelni, mi folyik most a lelkemben. Nem is akarok belegondolni. Egy biztos. Van egy problémám, az másnap is probléma, de bűntudatom van azért, ahogy viselkedtem és amiket gondoltam. Amiatt, hogy miket mondok amiatt nem, mert éppen gyakorlom legfőbb erényemet, a türelmet, ezért nem szólok, hanem csendben vagyok.

Valami nagyon háborog bennem, amit nagyon helyre kellene tennem, mert elbaszok valami olyat, amit nagyon nem szeretnék. Tudom, hogy korai volt még ez, belátom. De ha már megint magam alá kavartam a levest, akkor nem akarom abbahagyni, Kell nekem. És emiatt képes leszek legyőzni magam. Remélem...

Ugyanaz a lemez..nekem nem való az égvilágon senki sem. Mert minek. Lakatlan sziget effektus. Önszántamból. Picsába.

Igazából szerintem velem nincs rendben valami. De az nagyon. Van baj, nem kicsi. Elmentem futni, de idegből és dühből nem megy. Képtelen vagyok tiszta fejjel gondolkozni. Ilyenkor arra gondolok, hogy valaki vagy valami odafent, kérem, hogy adjon erőt és kitartást. Magamhoz.

..de a fejlődéshez, vagy céljaink eléréséhez először önmagunkat kell legyőzni. Legyen szó b á r m i r ő l.