Mindig, amikor kész a bejegyzés, indul a csekkolás. Megnézem, elolvasom, átrágom, újragondolom, és elgondolkozom. Az első amit meglátok a név:

"Ami nem öl meg, az megerősít."

Hihetetlen, hogy ebben a hat szóban mennyi igazság és mennyi erő van. Valahogy mindig ad erőt a folytatáshoz, mindig értelmet ad mindennek. Ebből kifolyólag mondjuk, elfilozofálhatnék, hogy mégis mire? Vagy meddig kell erősödnöm, meddig kell akadályokat elgörgetnem magam elől, mielőtt learathatnám a gyümölcsöt? Vagy ez egy végtelen körforgás, puszta filozófia, hogy majd később? Most? De mikor? Évek múlva, vagy egy másik életben? Amikor már nem is fogok erre emlékezni, csak mélyen tudat alatt fogom tudni, hogy van/volt értelme? 

Jááj. A sors útjai kifürkészhetetlenek...