2013. augusztus 04. 21:59 - Suricata

let's learn.

"Tanuld meg, hogy érezni kell. Megélni, nem félni tőle, hagyni, hogy felemeljen, és elfogadni, ha letesz a földre. Nem elszomorodni, hanem örülni, hogy legalább egy picit jártál ott, ahova mindig is vágytál. Mert tudod lehet, hogy pont az utazás mutatja meg, hogy hova vágysz, hogy mi az, ami boldoggá tesz, mi az, ami elég, ami a legtöbbet nyújtja neked. Minden más időpocsékolás.

Tanuld meg addig élvezni, amíg tart. Ha el tudod fogadni azt, hogy minden csak addig tarthat, ameddig kell, akkor egy percig sem fogsz szomorkodni. Minden egyes pillanatáért hálát adsz, mert sokaknak egy pillanatra sem adódik meg az, amit te átélhetsz akár nyolc percre, akár többre. Nem kell több – ne követelőzz. Lehet, hogy nem is vinne előre. Az sem kizárt, hogy nem ettől leszel boldogabb. Hagyd, hogy az Élet megmutassa, hogy ő miért jött. Hogy mi a feladata, hogy miért került az utadba. Lehet, hogy többet nyújt azzal, ha nem rögtön kéz a kézben másoknak szerelmet tettetve jelentek meg előttük csak azért, mert ez így szokás. Nem. Nem az. Hagyni kell, ha lángol, meg kell élni minden pillanatát, de el kell tudni fogadni, ha vége van, és ennyi volt. Tovább kell lépni. A nagy lángnak az a veszélye, hogy idővel saját magát emészti fel – szóval csak óvatosan. Ha berobban az életedbe, és majd megőrülsz, akkor egy picit mindig hátrálni kell. Megélni, élvezni, de higgadtan, nem hagyni, hogy elvegye az eszed az a valami, ami lehet, hogy két nap múlva már el is múlik, vagy legalábbis kristálytisztán megmutatja, hogy mi volt az oka annak, hogy ő bizony megjelent. Persze sokaknak ez megy a legkevésbé, így a kezdeti láng illúziójába burkolva égetik a lelküket a hamis képpel akár hosszú éveken át. Pedig erre nincs szükség.

Ha így tudsz élni, nyugodt leszel és boldog. Elfogadó és nem követelőző. Olyan valaki, akinek egy élmény a közelében lenni, mert egy percig sem érzed, hogy hálókat sződ köréd, hogy aztán szépen magához láncoljon. Akármilyen álruhában is jön a kísértés, ne kövesd el ugyanazt a hibát kétszer. Ne hagyd magad, hanem gondolkodj tiszta fejjel. Nem lesz könnyű, de mindig minden körülmények között tisztában kell lenned az utaddal, és azzal, ami igazán fontos neked. Bármi, ami ebbe egy pillanatra is belekavar, annak búcsút kell inteni – szerintem. Már ha ilyen erősen érzed, hogy mi a küldetésed.

És tudod egy dolgot sose felejts el: aztán végül mindig csak örülünk, hogy kitartottunk, hogy mentünk tovább, hittünk, mert mindig van értelme, ha elég ideig nem dobjuk be a törölközőt. Aztán jön valami jó, és elhisszük ,hogy az az, amire vágytunk, közben meg csak más, mint az eddigiek.  Tisztább, másabb. De figyeld meg: abban a percben, hogy nem címkézel, hogy az Életre hagysz mindent, nem lesz gond. Akkor bizony ott lesz előtted majd az a valaki, akiről nem is gondolnád, hogy az életed része lesz. Nem kell rögtön életed végéig tartó szerelmet akarni. Lehet, hogy nem vinne előre, sőt. Akarj boldog pillanatokat, és annyit, amennyit az Élet Neked szán. Ő tudja a legjobban, hogy mennyire van szükséged és miért. Nem fog többet adni, csak annyit, amennyit elfogadsz – persze ha megtanulsz hálát adni.

Persze van az a varázslat, ami kiszakít a pillanatból és a csodák világába pakol át, a kérdés csak az, hogy a hirtelen, a fellángolás meddig tart ott, mennyire igazi, és mikor múlik el – hiszen akkor bizony a földre huppansz.

Már nem akarok gondolkodni, csak érezni – addig, ameddig lehet. Hagyni, hogy jöjjön aminek a pillanatban érkeznie kell, megnyílni, újabb érzéseket megélni, szeretni, de mindig másképp, nem félni, sőt elfogadni, akarni, magamévá tenni. Van, amikor úgy érezzük, hogy az, ami jön, na az aztán túl jó, ott valami gikszer van. Nem hiszem, hogy a sok rossz tapasztalat miatt félünk elfogadni a túl jót. Egyszerűen csak az érzéseink jelzik, hogy nem  ő az, és keresik a kifogásokat. Annak meg ez a legjobb. De hidd el, a legjobbat érdemled. Egy percig se legyen efelől kétséged."

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://littlelion.blog.hu/api/trackback/id/tr405445299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása