"Ne aggódj hogyha veszekszem veled, akkor aggódj ha többé nem teszem, mert ez azt jelenti, hogy nem maradt semmi, amiért harcolnék.."

Visszaolvasva a blogot, annyi minden van. Annyi mindent máshogy kellett volna. Annyira akartam ezt, annyira akartam, hogy működjön, nekünk együtt sokáig mindig örökké, hogy észre sem vettem, hogy felesleges ennyi munkát beletenni, mert ha beleszakadunk sem leszünk elegek egymásnak...én ezt nem akartam, nem így akartam. De ez lett.

A blogban minden második bejegyzésben próbálom meggyőzni magam, hogy igen ez így jó, ez így egyre jobb és látom a változást. Majd amikor nem ez, akkor arról szól, hogy már megint rohadtul le vagyok szarva és amikor kedve szottyan lekap a polcról. Nem vagyok JÁTÉK! A rohadt életbe, annyi mindent máshogy kellett volna....annyiszor hagyni kellett volna, hogy minden menjen a maga útján, annyiszor jött a lehetőség, hogy a jó utat válasszam és annyiszor a rosszat választottam. Miért akartam ennyire? Miért nem hallgattam a belső hangra? Miért nem engedtem el? Annyira de nagyon nem így kellene lennie....

És ezt mégis hogy mondjam el neki? Itt már nem segít, ha elmosogat, nem segít ha összepakol, vagy ha elmegyünk moziba....nem. Itt már csak az segít, ha elmondom neki, hogy nem érzem jól magam így és így nem tudom meddig tudom ezt még csinálni.

Leginkább semeddig.....