Eddig azért valamennyire segített a nyomoromon, hogy nézegettem a közös képeinket. Úgy tűnik lesüllyedtem arra a szintre, a hiányzásos pokol legmélyebb bugyrába, ahol ez már csak ront a helyzeten. Én nem tudom mi van velem. Lelkileg vagyok éhes a jelenlétére, hiányzik, akarom Őt és Vele akarok lenni. Akárhogy, testileg, lelkileg....vagy csak nézhessem, ahogy alszik...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.