Tudom, hogy rengeteget változott, hiszen látom én is, napról napra. Azt is érzem, hogy én rengeteget változtam, de most tanácstalan vagyok. Azt hiszem kicsit elfogyott az a lendület, ami eddig előre vitt. Annyira fordítva működünk, és ennek most látom a hatását. Neked rengeteg idő kell, hogy fontossá váljon valaki, nálad ezt ki kell érdemelni, és ehhez folyamatosan próbára teszed a másikat. Míg én úgy működöm, hogy kezdettől fogva fontos a másik, és ha sokszor ellök magától elbizonytalanodom, hogy valóban akar? Valóban velem akar lenni? 

Mire eljutottunk oda, hogy érzem is és még tudomásul venni is képes vagyok, hogy tényleg fontos vagyok neked, addigra már eljött néhányszor az a pont, hogy igazán akarom-e?

Fárasztó és sokszor nyomasztó, hogy mindig mindent annyiszor körbejárok, hogy biztosan jól csináljam, hogy végül vagy nem is jutok el oda, hogy mondjam vagy tegyem, vagy teljesen máshogy sül el. Tudom, hogy felesleges, de azt is tudom, hogy nem vághatok mindent neked oda...mert nem! Vagy csak én vagyok ennyire jó fej, hogy mindig azt tartom szem előtt, hogy úgy oldjak meg dolgokat, hogy téged ne bántsalak meg vele..kaptál eleget az élettől az én fasságom nélkül is. A gond csak akkor kezdődik, amikor olyan szinten magam elé helyezlek, hogy emiatt én csinálom ki magam teljesen...egy-egy dolgot azért sikerül tisztázni, de van hogy borul a bili..és lehet, hogy az kell, hogy kevésbé akarjalak, hogy el tudjam neked mondani mi az, ami engem bánt...hogy ne mindig azt tartsam szem előtt, hogy neked legyen jó. Ha nekem meg közben elég rossz...

Emellett látom, hogy azért eljutnak dolgok is az ő fejéhez, csak legyen elég türelmem kivárni....az biztos, hogy azok között ahol eddig ő keresgélt, nem lesz még egy ilyen sajátmagátelőszeretettelkicsináló hölgy, mint én...hiába gondolja a kedves Őméltóságos Úr, hogy ha egyik megy, jön majd másik.....

Asszem itt most több minden múlik rajta, mint legvadabb álmaiba gondolja...