Érzem, hogy valami nagyon okosat kéne iderittyenteni, de nem megy. Cikáznak a fejemben a gondolatok. Annyi minden történt és olyan hirtelen, szinte fel sem tudom fogni...

Sok kérdés és gondolat van a fejemben...nem vagyok biztos magamban, magunkban. Nem tudom, hogy biztos lehetek-e. Meddig van az átléphetsz valamin és mikortól kezdődik a megalázkodás? Meddig tart, hol a vonal, hol van az a pont, ahol elég és nem tűrhetsz többet, és mikor kezdődik a túl sokat engedsz neki? Hol van és mikor tudod meg, hogy amin jársz a te utad? 

Ezt eddig is tudtam, hogy saját magam ellensége vagyok, de rájöttem, hogy még annál is inkább. Olyanokon rágódom, amin teljesen érthetetlen és értelmetlen és csak saját magammal b.szok ki..tudom. Mégis folytatom a rágódást, ahelyett, hogy élvezném a jelenem és koncentrálnék arra, amim van. Hiába merülnek fel kósza gondolatok, a vége mindig ugyanaz....még mindig Vele vagyok, még mindig Őt akarom. 

Egy Nő meddig erős és mikortól megalázkodó, mindent eltűrő? Hol van a határ, hol van a vonal, HOL VAN AZ A PONT??

Bárcsak tudnám a válaszokat. Mindenre. 

Hinni. Reménykedni. Mindent a maga idejében. Akkor és ott, amikor jönnie kell....