Október 10. 

Egy évvel ezelőtt alig ismertük egymást, alig pár hete próbáltunk hozzászokni a másik gondolatához....

Három hónappal ezelőtt éreztem, hogy valami elromlott, két hónappal ezelőtt újra együtt voltunk és ünnepeltük a születésnapomat....

Néhány nappal ezelőtt megkérte a kezem....

Azt sem tudom, merre állok arccal. Voltak pillanatok, amikor minden reményemet elvesztettem afelől, hogy valaha együtt leszünk még, voltak pillanatok, amikor csak az tartotta bennem a lelket, hogy megtörténhetett...mert jól elhúzta az orrom előtt a mézesmadzagot, megmutatva, hogy milyen is lehet Ő, ha akar olyan lenni....de aztán jól kimutatta a foga fehérjét is. Nem éreztem a biztonságot mellette, hiszen nem voltam biztonságban. Nem csak tudatos de tudat alatti is volt az érzés, és teljesen jogosan félhettem, hogy elveszítem talán örökre.

Azóta sem tudom mi járt a fejében abban a bizonyos másfél hétben, talán ő sem tudja. De valami megfordult benne is, mert visszajött.. Azóta halvány lila gőzöm sincs mi van vele, de úgy viselkedik, mint amit elvártam volna tőle a kezdetektől. Az Életemet akarom Vele, Ő az Életét akarja Velem és ez így van jól. Megnyugodtam és bár vannak fenntartásaim Vele és a kapcsolatunkkal szemben is, remélem előbb utóbb ezeket le tudom majd győzni. Persze csak azokat amelyik betegesen hülyeség! Sajnos ebből is akad bőven a Királylány fejében...

Nem szívesen vallom be, de valahol mélyen nekem is "kellett" a szakítás. Na jó, pont annyira kellett, mint púp a hátamra. De elindultam egy lejtőn, ahonnan nem tudom hogyan lett volna visszaút, amin nem tudom hogyan lett volna megállás enélkül. Mondjuk ki: jól pofán baszott ezzel a szakítással, enyhén célozva, hogy valamit kurwára rosszul csinálok (én IS). Azt hiszem máshogy nem tudtam volna elengedni dolgokat és nem fogtam volna fel, hogy ez egy rossz irány...

Én is máshogy állok dolgokhoz, bár vannak még amiken nem tudom túl tenni magam. Igen, ez az élete, aminek én nem voltam része. Túl sok emberhez volt köze akár érzelmileg, akár testileg. Túl sokan bukkannak fel és túl sokszor, és én képtelen vagyok bízni. Nem tudom, hogy a felbukkanó személyekben bízom kevésbé, vagy magamban vagy őbenne, azt sem tudom, hogy nem tudok bízni vagy csak simán nem is akarok. Cseszettül féltékeny vagyok mindenkire aki szembejön és persze Ő sem könnyíti meg a dolgomat....miért is tenné? Az túl egyszerű lenne :)

[...] Ó Rómeó miért vagy te Rómeó? Tagadd meg atyád és dobd el neved! S én sem leszek Capulet tovább..! [...]