A riporter interjút készít a Sorssal.
– Ütéseim – mesélte büszkén a Sors –, ütéseim kemények és kivédhetetlenek. Balom ugyanolyan rettegett, mint a jobbom! A hűséget, a büszkeséget, a szeretetet, a tudást, a barátságot – és tudni kell, ezek a legkeményebb ellenfelek – egymás után küldtem padlóra. Valamennyit kiszámolták.
– Így tehát – érdeklődött nem minden csodálat nélkül a riporter –, senki sincsen, aki méltó ellenfélként vehetné fel önnel a harcot?
– Hát, ugye, meg kell mondanom – nyilatkozott kelletlenül a Sors –, egyvalakivel eddig még nem boldogultam. Valahányszor kiütöttem, mielőtt végleg kiszámolták volna, mindig újra lábra állt…
– De hát ki ez az ellenfél, akit még Ön sem tud legyőzni?! – türelmetlenkedett a riporter.
– Reménynek hívják… – válaszolta alig hallhatóan a Sors.