"Biztonság.
Érezzem és tudjam a másik érzelmeit irántam. Nem elég mondani dolgokat, a tetteinek összhangban kell lennie az állításaival. Ne kelljen azon agyalnom, hogy mi jár a másik fejében. A virágnyelv erre alkalmatlan, mert az csak utalgatás dolgokra, amit ha én továbbgondolok, akkor tévútra vihet... Szóval szükséges a szókimondás. Tisztában kell lennem a másik fél gondolataival, érzéseivel, vágyaival. Ha valami bántja, akkor ossza meg velem, és ne másokkal próbálja orvosolni (megbeszélni) kettőnk problémáját, hanem velem, hiszen csakis én tudok változtatni, én tudom azokat megoldani.
Éreznem kell, hogy közös nevezőn vagyunk, közösek a vágyak, és az elképzelések.
Éreznem kell, hogy mindent megoszt velem. Nincsenek titkok, elhallgatások, sem pedig kegyes hazugságok. Jót és rosszat egyaránt elmondhat a partner, utóbbit még akkor is, ha az fájó, mert csak így lehet tanulni a korábban elkövetett hibákból.
Éreznem kell, hogy bármikor számíthatok a másikra, mellettem áll, és támogat.
Persze mindez kölcsönösen az igazi.

Nem hiszem, hogy a biztonság unalmasságot jelentene... mint ahogy azt olyan sokan hiszik.
Attól, hogy valami biztos, még lehet izgalmas, és változatos.
Viszont abban is biztos vagyok, hogy ez a három dolog nagyon kevés kapcsolatban van jelen egyszerre.

Előkelő Idegen - 2013. április 12."

Október 10. 

Egy évvel ezelőtt alig ismertük egymást, alig pár hete próbáltunk hozzászokni a másik gondolatához....

Három hónappal ezelőtt éreztem, hogy valami elromlott, két hónappal ezelőtt újra együtt voltunk és ünnepeltük a születésnapomat....

Néhány nappal ezelőtt megkérte a kezem....

Azt sem tudom, merre állok arccal. Voltak pillanatok, amikor minden reményemet elvesztettem afelől, hogy valaha együtt leszünk még, voltak pillanatok, amikor csak az tartotta bennem a lelket, hogy megtörténhetett...mert jól elhúzta az orrom előtt a mézesmadzagot, megmutatva, hogy milyen is lehet Ő, ha akar olyan lenni....de aztán jól kimutatta a foga fehérjét is. Nem éreztem a biztonságot mellette, hiszen nem voltam biztonságban. Nem csak tudatos de tudat alatti is volt az érzés, és teljesen jogosan félhettem, hogy elveszítem talán örökre.

Azóta sem tudom mi járt a fejében abban a bizonyos másfél hétben, talán ő sem tudja. De valami megfordult benne is, mert visszajött.. Azóta halvány lila gőzöm sincs mi van vele, de úgy viselkedik, mint amit elvártam volna tőle a kezdetektől. Az Életemet akarom Vele, Ő az Életét akarja Velem és ez így van jól. Megnyugodtam és bár vannak fenntartásaim Vele és a kapcsolatunkkal szemben is, remélem előbb utóbb ezeket le tudom majd győzni. Persze csak azokat amelyik betegesen hülyeség! Sajnos ebből is akad bőven a Királylány fejében...

Nem szívesen vallom be, de valahol mélyen nekem is "kellett" a szakítás. Na jó, pont annyira kellett, mint púp a hátamra. De elindultam egy lejtőn, ahonnan nem tudom hogyan lett volna visszaút, amin nem tudom hogyan lett volna megállás enélkül. Mondjuk ki: jól pofán baszott ezzel a szakítással, enyhén célozva, hogy valamit kurwára rosszul csinálok (én IS). Azt hiszem máshogy nem tudtam volna elengedni dolgokat és nem fogtam volna fel, hogy ez egy rossz irány...

Én is máshogy állok dolgokhoz, bár vannak még amiken nem tudom túl tenni magam. Igen, ez az élete, aminek én nem voltam része. Túl sok emberhez volt köze akár érzelmileg, akár testileg. Túl sokan bukkannak fel és túl sokszor, és én képtelen vagyok bízni. Nem tudom, hogy a felbukkanó személyekben bízom kevésbé, vagy magamban vagy őbenne, azt sem tudom, hogy nem tudok bízni vagy csak simán nem is akarok. Cseszettül féltékeny vagyok mindenkire aki szembejön és persze Ő sem könnyíti meg a dolgomat....miért is tenné? Az túl egyszerű lenne :)

[...] Ó Rómeó miért vagy te Rómeó? Tagadd meg atyád és dobd el neved! S én sem leszek Capulet tovább..! [...]

"Ha egy kapcsolatban a felek valóban el tudják fogadni egymást, akkor az ilyen sérelmek, megbántódások, csalódások megbeszélhetőek, és a korábbi hibákból lehet tanulni, és igenis oda lehet figyelni a másikra jobban... a jövőben. Ehhez persze az is kell, hogy tényleg kimondásra kerüljenek a dolgok, és ne csak szemet hunyjunk fölöttük. Nem célszerű a másikra hagyni a dolgokat, nyelni egyet, mondván majd magától megoldódik. Ugyanis nem fog. Sajnos."

Olyan sok kérdésem lenne, de nem megy. Olyan sokat akarok tudni, de nem mond. Nem tudom, hogy kérdezzem meg, hogy választ is kapjak, nem tudom hogy álljak elé, hogy ne tolakodásnak vegye....

Saját magát skatulyázta be és nem akar ebből kijönni. Végül is mennyivel egyszerűbb mindent magamban tartani, magamnak semmit sem bevallani. Hát még mennyi magyarázkodástól és kérdéstől kíméli meg magát az ember, ha magába fordul. Mennyivel erősebbnek tűnik, ha még magának sem vallja be a gyengeségeit. És mennyivel gyávábbnak, amikor a másik látja Őt a maga valójában...kinek a dolgát nehezíti? Sajátját? Nem hinném...azét, aki belé akar látni, aki be akar jutni a falai közé. Magasra épült falak az évek alatt, nincsen senki, aki megmászná őket...vajon miért? Nem akarta senki? Nem hinném..talán, mert amikor megmászta valaki onnan lökték le. A magasból sokkal nagyobbat lehet esni. Nem csoda, ha elmúlik a szenvedély a magasság iránt..

Gondolkozz már, ki lök le onnan mindenkit? A makacs szamár az őrtoronyból...

Érzem, hogy valami nagyon okosat kéne iderittyenteni, de nem megy. Cikáznak a fejemben a gondolatok. Annyi minden történt és olyan hirtelen, szinte fel sem tudom fogni...

Sok kérdés és gondolat van a fejemben...nem vagyok biztos magamban, magunkban. Nem tudom, hogy biztos lehetek-e. Meddig van az átléphetsz valamin és mikortól kezdődik a megalázkodás? Meddig tart, hol a vonal, hol van az a pont, ahol elég és nem tűrhetsz többet, és mikor kezdődik a túl sokat engedsz neki? Hol van és mikor tudod meg, hogy amin jársz a te utad? 

Ezt eddig is tudtam, hogy saját magam ellensége vagyok, de rájöttem, hogy még annál is inkább. Olyanokon rágódom, amin teljesen érthetetlen és értelmetlen és csak saját magammal b.szok ki..tudom. Mégis folytatom a rágódást, ahelyett, hogy élvezném a jelenem és koncentrálnék arra, amim van. Hiába merülnek fel kósza gondolatok, a vége mindig ugyanaz....még mindig Vele vagyok, még mindig Őt akarom. 

Egy Nő meddig erős és mikortól megalázkodó, mindent eltűrő? Hol van a határ, hol van a vonal, HOL VAN AZ A PONT??

Bárcsak tudnám a válaszokat. Mindenre. 

Hinni. Reménykedni. Mindent a maga idejében. Akkor és ott, amikor jönnie kell....

"Ha koffein és cigaretta nélkül el tudod kezdeni a napot, mindig kedves vagy bármelyik tagod fájjon is, és minden nap képes vagy ugyanezt megtenni, megérted hogy szeretteid épp most nem tudnak időt szakítani rád, egy gazdag barátot nem szeretsz jobban egy szegénynél, hazugságok nélkül szembe tudsz nézni a világgal, a feszültséget képes vagy legyőzni orvosi segítség nélkül, el tudsz lazítani pia vagy fű nélkül, őszintén elmondhatod magadról hogy nincs benned előítélet fajta, nem, bőrszín, nemzetiség, politikai hovatartozás iránt, akkor majdnem elérted a fejlődésnek azt a szintjét, ahol a kutyád áll."

I try to live another day*
I find it hard to waste
It all and walk away

We imagined we were fine
And now we're standing alone
Remembering our time

But you can keep the song i wrote to you and me
It was the first time I gave all that I could ever be

But the world is moving on and so do we

I don't wanna be another hippie with a bottle
Living on the street missing that i really had her

Tell me what I'm gonna do cause I don't really have a clue
How to communicate with you

I Remember our days

And I think I tried it all
to make it work both ways

How can I live on like this when all you do is hurting me
How can we be all that we want when you're never listening

So baby lately all I know all the fighting truly hurt me so
So baby lately all I feel all the pain we caused will never heal

So now if you're gone here's a last song

I could we ever be together when we're fighting on like a bad old song

I don't wanna be like hippie with a bottle
Living on the street and missing that I had her

Tell me what I'm gonna do cause baby I miss humping you
I'm sitting all alone writing you a last song

Van egy pont ahol a kislányból nő lesz, egy pont ahol legyőzöd a félelmet.Egy pont ahol kiborulsz, egy pont ahol már csak röhögsz mindenen.Egy pont ahol már nem agyalsz, egy pont, ahol erősnek kell lenned, és egymásik pont ahol elgyengülhetsz. Egy pont ahol az extázis kezdődik.
Mindig van egy pont....
Gondolkodj! Ne gondolkodj! 
Minden fejben dől el- ezt te is tudod....