"You've built your wall so high, that no one can climb it. But I'm going to try"

Labrinth feat Emelie Sande

Elvileg ma van a Boldogság Világnapja. Ma vagyunk fél éve együtt. Ez nem lehet véletlen :)))

Akinek ilyen ember néz vissza a tükörből, mint Nekem, annak nincs szüksége ellenségekre. Egyszerűen megfogalmazva vagyok saját magam ellensége. Képtelen vagyok leállni. Folyton zakatol és jár. Nem marad csendben. Nem képes felfogni, hogy nem akarom hallani, amiket mond és nem akarom tudni azt, amit kitalál. De nem hagy békén..

Ő nem tudja, mennyit változtam, mióta Vele vagyok. Fogalma sincs, milyen voltam, és mennyivel másabb az, aki most vagyok. De honnan is tudná? Én is csak azt tudom, hogy most milyen. Vagyis, hogy most Velem milyen. Fogalmam sincs, milyen volt korábban, nem tudom ki volt előttem. Nem ismerem azt az embert, aki végigcsinálta azokat, amiket Ő végig csinált. Fogalmam sincsen semmilyen fájdalmáról, fogalmam sincsen arról, miket miért csinált. 

Nem enged be.

Nagyon nehezen nyit, pedig innám a szavait, tudni szeretném, hogyan lett azzá, Aki most. Hogy mik vezették idáig, hogy most mikor mit miért csinál. Tudni szeretném, de nem mondja. Magában tartja, mert fél. És megértem. Én is félnék. De tudnia kell, hogy Én itt vagyok...

Túl sokat gondolkozom dolgokon. Túlságosan sokat. Többet, mint amennyit kéne. Miért? Mert nem kapok annyi választ, mint amennyi energiát beletettem, és a válaszok helyett feleslegesen kombinálok. Igen. Belátom, hogy hisztis vagyok és feleslegesen hisztizek, belátom, hogy sokat kombinálok és ezt teljesen feleslegesen. És azt is belátom, hogy túl sok mindent veszek magamra, pedig nem kellene. Mindenki annyit kap, amennyit elbír. De akkor minek vennék még többet a vállamra? Hiszen nem jutok tőle előbbre...

Egyszerűen csak annyit kéne tennem, hogy élvezem amim van. Ameddig van.

Akármi is van odafent. Please help. Segíts, hogy élvezhessem. Segíts, hogy élvezhető legyen. És kapcsoljon ki, ami felesleges....

I lost in my own world.

 Ha az élet citromot ad, kérj hozzá tequilát. One, please!! Maybe two....

Ha megmondom neki mi a bajom, mindenki jobban jár. Én nem fogok hisztizni, ő annak tart, nem érti mi bajom, de legalább jó kedvem van. Komolyan elgondolkoztam ma: miért nem értik a férfiak a bajom? Tényleg ennyire mondvacsinált és érthetetlen, és én vagyok a hülye? Vagy csak Ők nem értik? Ennyire máshogy működnek? 

Igen.

Tegnap a kezembe akadt Csernus bácsi másik bibliája, a Férfi, és mit ad az ég, pont ott nyílik, ahol aktuális. Esküszöm Newton játszik velem, vagy az Ég, vagy ki a retek van odafenn, nem is érdekel, de figyel...ez tuti. Szóval kinyitottam és elolvastam a részt. Attól lesz valaki kapcsolatfüggő, ha gyerekkorában nem kapja meg sosem azt a biztonságot, azt a hátteret, ami megadná neki a biztonság érzését. Így kényszeresen kötődik valakihez, akárkihez, akit a "sajátjának" tudhat. A tudat, hogy van valaki, aki hozzád tartozik, enyhíti az egyedüllét kínját. Nem oldja meg a problémát, de még jobban elnyomja. Sajnálom, mert azt érzem emellett, hogy fél. Fél attól, hogy valakihez túl közel kerül és sebezhető lesz. Fél, hogy a függőségében, túl függő lesz, fél, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás. Bizalmatlan. Nem mer bízni, mert nem tudja, mit kaphat a másiktól. Vagyis azt hiszi tudja. Azt hiszi, hogy a másik átvágja és eldobja. Nem mer hinni. Nem bízik, mert fél. Ha túl közel kerülne, inkább eltaszít és maga akarja az irányítást. Nem hagyja magát szeretni. Érdemes szenvednem így Vele? Azt érzem érdemes...csak nem  tudom mit kapok tőle vissza. Én is félek. Félek Tőle. 

Úgy döntöttem, nem leszek rossz, ameddig ez a pozitív hullám tart. Így is túl sok időt vett el tőlem az agyalás, nem engedhetem meg magamnak, hogy még többet elvegyen. Inkább próbálok pozitív maradni, és becsukott szemmel élni...inkább tudomást sem veszek dolgokról. Nem mondom, hogy ez a helyes út, mert tudom, hogy nem az. De a könnyebb. És most nincs energiám és időm, hogy megmutassam, hogy milyen erős vagyok. Mert nem vagyok az. Nagyon nem. Ki kell használnom azt a pici energiát is, amim van, különben sem előre, sem hátra. 

Amúgy nagyon cukker volt, a Kékfülű Szülinaposom, nem értem miért nem tud mindig ilyen lenni...vagyis értem...hah.

Régebben említettem egy dolgot, hogy nem vagyok megelégedve magammal egy bizonyos dolog szempontjából. Nos, a Lelkem olyannyira nem bírt magával, hogy addig addig csipkelődött, meg mondta az apró (nem sértő és nem bántó) megjegyzéseket, hogy a végén már úgy voltam vele, hogy miért ne? Tudtam végig legbelül, hogy csak először lesz nehéz...mondjuk hozzá kell tennem, eléggé féltem tőle, hogy milyen lesz neki, azért volt már dolga pár emberrel...azt hazudta, nem hazudta, hogy jó volt, meg a mellékelt ábra is ezt mutatta :) Asszem megtört a jég....fog még ez a fiú nagyokat nézni :) 

hihihi hehehe - most a szitun is nevetek meg magamon is. Mert amúgy elég nagy lúzer vagyok. Szerintem.

Turn off and enjoy....

Totál szét vagyok esve. Le vagyok szarva, egy kis szikráját sem érzem annak, h velem akarna lenni. Ezt hívhatnám, úgyis, hogy szokásos, csak ne csilingelne a vészcsengőm éjjel-nappal. Vajon tényleg nem vagyok elég neki? Vajon tényleg csak addig vagyok jó, ameddig nincs más? Nem tudom hová forduljak, kihez, mert Neki nem tudom h kezdjem el, nem tudom hogy mondjam el az aggályaimat, nem tudom, hogyan kaphatnék őszinte válaszokat.

Bánt, hogy nem foglalkozik Velem úgy, ahogy én azt szeretném. Bánt, hogy nem érzem, hogy fontos vagyok neki, hogy megígér valamit és nem érdekli, hogy én várom, nem jön. Bánt, hogy néha úgy viselkedik velem, mintha közünk nem lenne egymáshoz. Bánt, hogy azt érzem, hogy nem akar velem lenni. Minden bánt. Ha valóban nem akar velem lenni, akkor miért van velem? Akkor miért nem tudja megmondani? Ahogyan azt is, ha hiányzom, vagy azt is, ha nem.

Annyi gondolat van bennem és nem tudom őket hova tenni. Nem tudok velük mit kezdeni. Nem tudom van-e értelme ezen görcsölni. Van-e értelme energiát belefektetni? Egy biztos. Én nagyon gyenge vagyok most bármihez, minden apróságon ki tudok borulni és bömbölni rajta két napig. Gyenge vagyok megmondani neki, gyenge vagyok a sarkamra állni. Félek a válaszaitól, félek mindentől. Inkább választom a szemem bekötését, a látszat fenn tartását, azért, hogy azokból a pici kis feltöltődésekből tudjak építkezni...még ha rövid ideig is. Egyre többször érzem, hogy hiába teszek meg bármit. Nem vagyok neki elég....