Idén kimaradt a summa summarum 2014....kicsit ilyen újév, akkor tiszta lap szagú lett az év nyitása, köszönhetően annak, hogy talán megint zsebre vágtam egy adag tapasztalatot egy adag gátlással együtt, amin most majd jól dolgozhatok, hogy elmúljanak. Nem akarok előre kiabálni semmit, de hátha most egy kicsivel könnyebb lesz.

Ahj de nem megy most az írás, pedig megint napok (jó lesz az heteknek is...) éhezem rá, hogy kiírjam a fasságokat, hisztiket gondolatokat magamból. Na mindegy.

Röviden: hihetetlenül szuper jó faszim van és még magamra is féltékeny vagyok emiatt....gyááááj. 

Igen, és?

Gondolj csak bele mennyi mindenbe kell a beletenni a bizalmad, mennyi minden az ami nem rajtad múlik. Reggel amikor felébredsz és kimész az utakra bízol abban, hogy a többi ember is ugyanannyira figyel, amennyire te, figyelnek Rád, figyelnek egymásra. Amikor egy barátba teszed a bizalmat és feltételezed, hogy nem él vissza vele. Tudod, hogy nem használná ellened, tudod, hogy nem használná rosszra. Amikor beleteszed az egészet egy emberbe, egy valakibe akiről feltételezed, hogy legalább úgy szeret téged, mint te őt és nem akar rosszat neked. Amikor rájössz, hogy mégis visszaélnek vele....

Utána, meg próbálj hinni újra....

Miért kell egy barátot is elveszíteni így? Én tökre elhiszem, hogy minden puszta jóindulat volt, csak nagyon rosszul sült el...miért vagyok folyamatosan arra kényszerítve, hogy elgondolkozzam a mondanivalóm előtt, hogy vajon ez hogy fog visszaütni rám? Miért kell kétszer meggondolnom, hogy elmondhatom-e ezt vagy azt? Miért kell így megváltoznia ennek, hogy aztán meg ott álljak egy puszta közepén egyedül és csak az a hatalmas légtömeg hallja meg amit mondok? Hol van az egészséges határ, mennyi az egészséges távolság?

És akkor itt van újra a szokásos melódia is. Megint valaki más szív amiatt, hogy ilyen lelki nyomorék vagyok....és talán az a Másik most aztán tényleg nem érdemli meg....el akarom engedni ezt a szarságot, persze h el akarom....vigyél fel egy tériszonyos embert 3000 méterre és mondd neki, hogy csak akard jobban azt az ugrást, csak akarni kell...csak jobban.....

Magamhoz képest azért egészen jó úton haladok, egészen ügyes a Fiú ahogy építgeti ezt bennem, és bár van még bennem pár tüske amit ki kell húzni de kezdem azt érezni, hogy lassan odajutok, hogy már csak tényleg el kell engednem magam és nem mindig azon izgulni, hogy mi van ha....bár ez nagyon "izgalmas", mégsem célravezető....

Talán most jutottam el arra a pontra, hogy tényleg elengedjem. Hogy megért bennem az, hogy az életünk külön megy tovább és hogy el tudjam engedni a nem érdekel, de tudni akarom az életét érzést. Kellett egy kis idő, igen még nekem is. Ebből a durva kontrollmániás függőségből nehéz kitörni de nem lehetetlen. Egyetlen módja hogy elkerüld, ha nem kezdesz bele. Anno telefon, net, gép, email és miegymás volt ez. Most már csak a fb....nem szép dolog és főleg nem egészséges, de semmi nem volt amibe kapaszkodhattam és amiért bízhattam volna. Persze a kérdést kb feltenni sem merem magamnak, nem hogy megválaszolni, hogy miért voltam ott? Másfél évet miért húztam még rá? Nem ez az első ilyen....nem tanultam belőle. Hátha majd most....

Nem volt tudatos. Rendszeres volt a fb nézegetés, szétválásunk után is amolyan "részét képezte" a napnak, hiába nem akartam csak megtettem újra és újra. Eleinte ráfogtam valamire amit akkor igaznak hittem. Majd annak a kérdéseire megkaptam a válaszokat, jöttek újak. Tudni akartam a reakciót, érdekelt mit mond a világnak rólam/rólunk. Mert, hogy nem sok ment át neki az egészből annyi fix...aztán jött egy nap. Megtudtam róla valamit és érdekelt a miértje, újra. Úgyhogy beléptem. Vagyis csak be akartam. Ott ültem és néztem a monitort...rájöttem hogy nem akarom ezt. Saját élete van azt csinál amit és ahogyan akar. Nem érdekelnek az okok, tudtam a forgatókönyvet, láttam már eleget. Aztán amikor olyannyira elengedtem, hogy az egyetlen dolog ami még belőle itt maradt és én is megszerettem....a hajam. Ösztönösen jött, hátulról a kis hang, amire mindig hallgatnom kellene, jött és mondta. Térj vissza ahhoz a lányhoz aki voltál és tedd meg magad miatt....csak azért mert te tudod h az te vagy és nem azért mert valaki ezt szeretné. Annyira mindenben önzőnek kell lenni és csak magadat figyelembe venni és csak magad miatt dolgokat megtenni, annyira nem engedheted meg, hogy bárkinek a kedvére tégy ha az neked ellenedre van. Ne add fel önmagad, ne engedd megváltoztatni a gondolkodásod mert azt gondolod, hogy az másnak kevésbé tetsző. Annyira de nagyon rohadt ez a megfelelési kényszer és annyira nagyon be tud szippantani....pont mint a kontrollmánia. A mindent tudni akarás. A folyamatos kételkedés a másikban, a soha meg nem nyugvás. Az örökös kattogás....hogy a végén nem is emlékszel milyen volt nélküle....van-e egyáltalán nélküle....

A jelenlegi arány kb. 1 kérdésre 1 válasz, ami felvett további 100 kérdést. Korrekt nem? Egy választ kapok, száz kérdést teszek még fel. Nem tudom hogyan kellene ezt kezelnem, kérdeznék mert tudni akarok, de nem akarom hallani a kérdésre a választ. Mi lesz, ha olyan választ kapok ami megoldana egy sort kételyt és nem generálna további ezer kérdést. Nem fogom elhinni. Mi lesz, ha olyat kapok amilyet nem akarok? Nem fogom tudni feldolgozni. "Nem szabad olyat kérdezni, amire nem tudjuk feldolgozni a választ." Fantasztikusan egyszerű, de ki az aki megelégszik ezzel? Ki az aki erre válaszul nem generál további száz kérdést? Hát nem én....

Nem merem kérdezni, részben mert nincs közöm hozzá, részben mert a fentiek miatt teljesen felesleges belemenni olyan témákba, amik tudom, hogy amúgy is rosszul érintenének és a kapott válaszaim biztosan nem oldanák meg a problémáimat. Azért vicces, hogy ezt így lejátszom magamban, miközben a Fiú rendre az ellenkezőjét produkálja, mint várnám tőle. Én vagyok ennyire elcseszve, vagy ő nincs egyáltalán? Itt valahol nagyon meg kéne keresni ezt  a Gordiuszi csomót és elvágni a gecibe. 

Továbbá folyamat ezen kattogok. Szembejött és annyira jól benne van minden. Napok óta. Hetek óta. Hónapok óta ezen.

"Viccesen mondta, mégis azon járt az agyam, hogy igaza van. Hiszen aggódunk a holnapon, azon, hogy vajon marad-e, hogy szeretni fog-e még holnap is, aztán meg nem teljesen mindegy? Bármi történhet, összedőlhet a világ, és ahelyett, hogy a pillanatot élnénk meg, a jövőben élünk. Egyre inkább próbálom csak a pillanatot megélni, és nem a holnapon idegeskedni. Csak annyit foglakozom a jövővel, amennyit kell. De ehhez meg kell tanulnod bízni a sorsodban, aki csak annyit kér tőled, hogy ma boldog legyél, hogy ma tegyél meg minden tőled telhetőt. Nem kell többet tenned, hidd el. A bizalmad hidakat épít, és minden rendben lesz."

/ON. As usual./

"Ki engem egyszer megkap, az megkap egészen, de azt el is veszem magamnak egészen én is, én nem vagyok se folytatás, se jóvátétel, nem tűrök se vetélytársat, sem emléket, sem álmot, egy árnyékot se tűrök el, jól vigyázzon, aki engem szeret, és akit én szeretek."

/Szabó Magda/

Talán velem van a baj újra, talán csak a hozzáállásommal. Aztán lehet mindössze csak annyi  a baj, hogy mindig magamban keresem a hibát....

"Ne azt akard, aki nélkül meghalsz, hanem azt, aki az életed része, aki teljessé tesz. Ne arra várj, hogy a szenvedély felégessen, hanem akard azt, aki szeret, törődik veled, és minden nap boldoggá tud tenni. Igen, lehet, hogy nehéz lesz, de az a vonzódás, ami önző, és minden figyelmedet magának követeli, össze fogja törni az életed, elveszi tőled. Ne azt akard, ami átveszi az uralmat minden felett, hanem azt, ami egyensúlyban tart, ami stabillá tesz, amiben biztonságban érzed magad, ami arra ösztönöz, hogy több legyél.

Érdekes dologba kevertem magamat. Sok olyan dologra rájöttem, amit - persze - mások már ezer éve mondanak, de most már legalább tudom, hogy igazuk volt. Az egyik, hogy üljek a seggemen és ne rohanjak a másik után, amit természetesen már el is követtem újra....ki tudja megint visszanyal-e a fagyi. C nem engem szeretett, hanem ami körülvett engem és őt, minket. Azt szerette, hogy ott a család, aki összetart és ő bele tartozik, meg persze tök jó, hogy ezek mellett én is ott vagyok, egészen elviselhető, sőt még szerethető is vagyok. De nem én voltam a fő indok ebben a kapcsolatban, hanem az egész mögöttem álló hadtest, aki teljes vállszélességben mindig ott volt, így - már nem csak mögöttem - mögöttünk. Teljesen összeáll a kép és érthető, hogy miért volt mindig ott a közös családi dolgokon és velem kettesben miért nem, és hogy miért érezte, hogyha együtt a családdal csinálunk valamit, az már kettőnknek is közös programnak számít. Mert amúgy annak számít, de valahogy csak kettőnkre nem sok idő jutott a fáradtsági adatbázisban mutatott ábra szerint. Érdekes, hogy ez annyira nem volt tudatos, hogy rájöjjön arra, hogyha ez kell neki továbbra is, ahhoz engem kéne elsősorban megtartania. De hát ugye kész picsa, meleg málé jelleggel én ott voltam és őt akartam mindennél jobban, ergo elképzelhetetlen lett volna az a szituáció, hogy én valami miatt véget vetek ennek. Ahogy jött is a meglepetés...ahogy D-nél is. Ugyanez. Annyira kibaszott természetes volt, hogy én ott vagyok és velem mindent meg lehet tenni, mert én akkor is ott csüngök rajtuk és nem kell figyelembe venni amit mondok, mert ez csak pusztán hiszti és majd elfelejti a hülye picsa. Ja. Csak nálam is van egy bizonyos pohár, ami egyszer betelik és nálam ez ráadásul úgy működik, hogy amikor betelt, akkor leverem az asztalról és leshet mindenki, mert lelépek a színről aztán jónapot. 

Szóval most ezt nem kéne elcseszni. És tudom, hogy hihetetlen paranoiás vagyok, és nem hiszem el, hogy lehetnek dolgok amik közbejönnek mert már nem merem elhinni, hogy tényleg úgy van minden ahogy a másik mondja. Persze elhiszem, mert nincs más választásom, de jobban nyitva van a szemem, mint nem. Emellett olyan szinten belemagyarázok mindenbe mindent, hogy már nekem fáj a fejem tőle. Egyik pillanatban elhiszek mindent és tudom, hogy nem normális, hogy az ember félredobja az életét miattam és feladjon mindent, én mégis ezt várom el. Mert nekem ez az alap. Mert én ezt csinálom. Tudom, hogy nem jó, tudom, hogy ez megint csak ide vezet(ne), hogy a másik számára egy természetes elemét fogom képezni az életének és nem egy értéket, amit nem csak a sarokba kell bedobni. De én komolyan úgy érzem, hogy nem tudom hogyan kell úgy csinálni, hogy nem adsz bele mindent és nem adod fel egyből a saját életed. Nos, az is lehet, hogy ez annak a számlájára írható, hogy sosem voltam túl sokáig szingli. Oops.

A szingli vagyok dolgot mondjuk nem most szeretném űzni túl sokáig, de ezt most akkor sem kéne elrontani. Kurwára nem kéne elrontani. Úgyhogy még egyszer: ülök a seggemen és nem csinálok semmit. Kicsit akarom látni a másikon, hogy akar, nagyon akar, kibaszottul akar engem. Nem a túl sokáig agyhúzás, de egy kicsit érezzem már át milyen a másik oldalról, amikor én mindent beleadok...

Na jó, asszem ma volt az a pillanat, hogy totál lefagytam. Meglepődtem. Meglepődtem egyszer, kétszer, sokszor. Kereken egy óra alatt....mit akar ez tőlem? Még az is lehet, hogy azt amit én tőle....? :)

Az első ilyen kapásból az volt, amikor Paddyn gond nélkül belement az alig egy hónappal későbbi koncert invitálásba......What?

A második, amikor egyszer csak benyögi, hogy menjek vele szilveszterkor. What??

Oké. Ez kedves. A harmadik, amikor közli, hogy igazából már a céges vacsira is vinne, és csak rajtam áll, hogy megyek-e....WHAT???

Add el a házat mami.....ez kurwa erősen OMFG.

Most kérdezem én magamtól...mi a jó büdös francért kérdőjelezek meg bármit? Igen, így. Jó büdös francért......

Kérdezhetek, de számon nem kérhetek...kételkedhetek, de féltékeny nem lehetek, reménykedhetek, de biztos nem lehetek, próbálkozhatok, de meg nem fejthetlek...

Mit mondjak neked? Hogy viselkedjek? Én nem tudok máshogy, csak nyílt kártyákkal játszani. Sokszor megégettem már magam és nem tudom még hányszor fogom. Én ilyen vagyok, én ez vagyok. Ha tetszik tetszik, ha nem, nem. Ha így kellek, jó, ha nem, az is jó. Most szívesen ideírnám, hogy majd lesz másik vagy majd lesz valahogy....de nem.

Egyszerűen érzek valamit. Nem vagyok szerelmes, nem vagyok beleesve. Tetszik, igen, nagyon is. Sőt. Az érzésem tudod mi? Hogy talán Vele felszállhatnék arra a vonatra, amire két jegyem van és a sírig visz.....és ez az, ami aggaszt.

He could be....

                                                                .....the one.....